Vista restore - szeretem
Tegnap szétesett a laptopban a vinyó. Szerencsére volt mentésem, jó, kb. egy hónapos, de volt. Complete backup volt, Vistából indítva egy külső vinyóra, közben nyugodtan dolgoztam, nem zavarta.
Ma a szervizes emberke kihozta az új vinyót, még írta a papírokat már futott is a restore. Nem kérdezett feleslegeseket, egyszerűen csak tette azt, amire terveztetett. Most már a visszaállított oprendszerről írok. Elégedett vagyok, na.
Ami viszont fura, hogy újra kellett aktiválni a Vistát, mert azt mondja már 3 dolog megváltozott a vasban. Az tény, hogy a tápot is kicserélték hétfőn, de azzal együtt is ez csak 2 változtatás (meg persze nem veszi figyelembe a tápot :). Külső hddk, DVD író gondolom nem ér. De akkor mi az anyja kínjáért akart aktiválni?
April 3rd, 2008 at 2:03 pm
A visszaállítás nekem is tetszik.
És nemcsak a Vista esetében.
:D
April 3rd, 2008 at 3:55 pm
Én már Win2k3 szerver is állítottam vissza, eddig sajnos 2-szer sikerült megörvendeztetnie egy szerverem azzal, hogy összekuszálta az NTFS-t.
(Ilyenkor a RAID ugye nem ér semmit.)
Az egyetlen amit nem tudok, hogy ha más disk-alrendszerre állítana az ember vissza, vagy esetleg más alaplapra (chipsetre), akkor mi történik. Egyszer ezt is ki fogom próbálni. :-)