Windows 2008 termékbejelentés lement
Úgy vettem észre tetszett a közönségnek az IIS7, és egyáltalán, az egész Windows 2008 termék. Én még Magyarországon nem láttam az MStől ennyire színvonalas rendezvényt, gratulálok a szervezőknek, amolyan mini-teched hangulata volt.
Páran tudták, legtöbben nem, de életem legnehezebb előadása volt ez. Tegnap este fél hétkor autóbalesetben meghalt az egyik családtagunk, amikor tőlünk ment hazafelé. :((
Nagyon nehéz volt összekaparni magam az előadásra, ennyi sikerült, amit láttatok.
Köszönöm a résztvevők figyelmét.
March 5th, 2008 at 11:45 pm
Soci.
Csak gratulálni tudok, hogy a körülmények ellenére nemhogy szinvonalas, de ráadásul helyenként humoros fordulatokkal teli előadást tudtál produkálni.
Kérlek fogadd részvétem.
March 6th, 2008 at 12:11 am
Fogadd őszinte részvétem, és minden elismerésem, hogy ennyire összeszedett és gördülékeny előadást tudtál nekünk prezentálni ilyen szomorú körülmények mellett.
Őszintén bevallom az IIS7 nem annyira érdekelt, de most már azért jobban utána járok. Tetszik, elsősorban Neked köszönhetően!
March 6th, 2008 at 12:18 am
Uhh… Akkor bocs, hogy úgy “tapadtam”. Éreztem, hogy normál esetben nem lenne normális, hogy így lerázol egy elődadás után. Szerettem volna még veled dumálni a hostingos dolgokról, de akkor majd legközelebb.) Részvétem még egyszer.
Az előadásod tényleg kiemelkedő volt.
March 6th, 2008 at 8:39 am
Őszinte részvétem.
March 6th, 2008 at 8:48 am
Oszinte reszvetem.
Ettol fuggetlenul tenyleg nagyon jora sikeredett az eloadasod, hoztad a szokasos formad, gratula.
March 6th, 2008 at 9:34 am
Soci, nagyon tetszett az IIS7, és az előadás minden elismerésem, és részvétem a halálesett miatt.
March 6th, 2008 at 1:23 pm
Köszönöm mindenkinek az együttérzést. Furcsa helyzeteket produkál az élet, néha nehéz meglátni egy-egy eseményében az értelmet.
March 6th, 2008 at 2:12 pm
Utálok ilyenkor bármit is mondani (hallani)… de őszintén sajnálom ami történt!
Minden elismerésem a tied,a történtek ellenére semmit se lehetett észre venni, tényleg hibátlan és érdekes volt az előadás!
Az “úgyse veszlek meg” beszólás (elszólás) meg hatalmas volt
March 6th, 2008 at 2:45 pm
Takoca, a beszólás utólag az egy kicsit meredek lett. :)
Az élő adás varázsa.
March 7th, 2008 at 12:29 am
Ja, tényleg az elszólásod nagyon ütött a helyszínen szerintem, bár nem tudom “felülről” mennyire díjjazták :O
Apropó, említettél éles, vagy test IIS7-es környezeteket: freeblog.hu, bwin.com is közötte volt? Tudnál még említeni nekem néhányat?
Végre lesz érvem az apache ellen :)
March 7th, 2008 at 12:44 am
A terminal.hu-t mondták még.
De az Apache ellen nem kell érvelni, ha perl/php futtatás kell, akkor jobban jársz azzal. Én IIS6 alatt elég sokat szopok php-val. Mind a 4-es vonulattal, de még inkább az 5-össel. Sajnos nem 100%-os a dolog, pl. a Drupal legújabb verziója sem isapi, sem cgi módban nem megy 100%-on az 5-ös php alatt. (Így gondolom IIS7 alatt sem menne.)
Emellett a MySQL 5.x x86-os verziója sem működik megbízhatóan Win alatt. Az x64-es úgy tűnik képes napi félmilla egyedi dinamikus oldalletöltést kibírni némi registry reszelés után. (Az alkalmazások számára nyitható portok számát kell átállítani.)
Ha meg ASP, vagy ASP.NET alá dolgozol, akkor meg az Apache eddig sem rúgott labdába.
March 17th, 2008 at 11:39 am
Helló!
Sajnos én nem láttam az előadásodat.
Készült róla valamiféle videó, ami letölthető?
March 28th, 2008 at 10:41 am
Herba: azt gondolom igen, de még én se láttam róla infót, ha lesz, leblogolom.