Bálint, a pacifista
Ma reggel az óvodában.
Mikor beértünk, odajött hozzánk egy kis-kisfiú a folyosón, a pisztolyát csattogtatva. Bálintot nagyon zavarta, ezért beszéltem a kicsihez is, meg hozzá is.
Mondja a kicsi: nézd, nekem van pisztolyom.
Bálint: nekem meg csipegetős csibém.
Elővett a kisfiú egy másik pisztolyt is. Mondom Bálintnak, nézd, ez a kisfiú nagy pisztolykedvelő ember.
-Én meg a növényeket szeretem.
Nagyon büszke vagyok a fiamra, mégha néha kutyaszar rossz is. :)
February 4th, 2008 at 10:25 am
Ismerős dolog.
Rossz, mert nem tudjuk mit is akar a gyerek. “Rosszasága” a szülőt kényszerítő eszköze arra, hogy azt tegye, amit a szülő éppen nem ért meg.
February 4th, 2008 at 10:28 am
Aranyos kölök lehet. :)
Az a durva, hogy néha olyanokat tudnak mondani, amire az ember két Ph.D. meg három Einstein-tanfolyam elvégzése után se tud rájönni sehogy. Egyrészt túl absztrakttá, másrészt a külső környezet által túlságosan megvezetetté válik a gondolkodása, és az egyszerű, triviális, őszinte dolgokat sokszor nem is veszi észre…
February 4th, 2008 at 11:07 am
Hát ez az állításod “a külső környezet által túlságosan megvezetetté válik a gondolkodása” csak fizikai és lelki terror után lehetséges. A gyerek ehhez éppen elég autonóm gondolkodású, hogy pont ezt ne hagyja. Vagy ha így tűnik, akkor csak átverés az egész viselkedése.
February 4th, 2008 at 11:24 am
Mármint felnőtt korban. Addigra felejtesz el úgy látni dolgokat, mint amilyenek azok “valójában”.
“Fizikai és lelki terror”, hát végülis igen, bár általában szeretjük ezt “oktatásnak és teljesítémény-orientált motivációs csomag”-nak. :)