Raccista, vagy nem raccista?
Életveszélyesen megfenyegették a mentősöket
http://index.hu/politika/bulvar/mento5704/
Amikor elolvastam a címet, magamban egy hang rávágra: cigányok. Aztán, mikor tovább olvastam:
“A helyszínen összegyűlt a beteg népes rokonsága, akik halállal fenyegették meg a mentősöket”.
Ekkora már biztos voltam a vélményemben, fenntartva 1%-ot a tévedére.
Akkor most rasszista vagyok? Vagy, csak hajlandó vagyok szembenézni a tényekkel, és kimondani azt a nyilvánvaló állítást, hogy a cigányok többsége nem akar a többség által képviselt emberi normák szerint élni (a többség nem a magyar többségre, hanem a békés egymás mellett élést óhajtó többségre vonatkozik)?
Kéretik nem a cigányok halálát kiáltó kommenteket hagyni, azokat úgyis kimoderálom. Nem vagyok erőszakos ember, velük szemben se az a megoldás. Nem tudom mi a megoldás, csak azt, hogy a tétova nézés és az emberek hülyítése sem az.
December 12th, 2006 at 2:25 pm
Az a rassiszta, aki téged lerassisztáz. :)
December 12th, 2006 at 2:47 pm
A Wikipedia szerint akkor vagy rasszista, ha úgy hiszed, hogy rasszok közötti biológiai különbségek miatt az egyik rassz jobb, mint a másik. Pusztán a leírtak alapján nem vagy rasszista :)
Ahogy én látom, a széleskörű “politikai korrektség” jelentős gátló tényező abban, hogy érdemi vitát lehessen folytatni egyes érzékeny témakörökben és ez egy jókora félreértés.
Az együttélés a magyar cigánysággal aligha nevezhető zökkenőmentesnek. Ha valaki ezt elkeni a PC nevében, az IMHO legalább annyira hülye, mint aki szerint a cigány rassz “alacsonyabb értékű”. Ahogy a The Office-ban mondták, nem kell magunkat színvaknak tetetni, igenis különbségek vannak köztünk (so what?) és ebből kellene a legjobbat kihoznunk.
A nagy kérdés persze az, hogy hogyan, de ezt nem valószínű, hogy pont mi fogjuk megvitatni.
Összefoglalva, nem hiszem, hogy rasszista az, aki ezekről a problémákról megfelelő hangsúllyal és nézőpontból beszél, mint ahogy nem feltétlenül antiszemita az, aki nem ért egyet Izrael külpolitikájával a palesztinokkal szemben és nem feltétlenül idegengyűlölő az a német, akit zavar a környékének török gettósodása.
Aztán fene tudja, lehet, hogy pont ebbe a lehet a legveszélyesebb gondolatokat belecsomagolni. Minden szándék kérdése.
December 12th, 2006 at 8:15 pm
szerintem se vagy rasszista! azért az szerintem már beteges, hogy arról szól a média, hogy szegény cigányokat hogy meg különböztetik!
napokban volt ez a röhejes botrány: rendőrök mertek irogatni és minden félének lehordani a cigányokat!
meg ki vannak akadva hogy őket sokat igazoltatják!
pont most haza felé a Balhán 3 fiatal cigány gyerek örömködött: épp számolták a pénzt közel 100e ft-t loptak valakitől (még csak titkot se csináltak belőle)… 100m-re meg emberek szedték össze a szétszort igazolványokat és nézték hogy hol lakik az “áldozat” hogy legalább ezeket vissza kapják! a pirosnál ott állt egy rendőr autó, intettünk nekik, kinéztek és mentek tovább
ugyan megértem ha kimoderálsz, bár a halálukat nem kívánom - sőt ismerek olyan cigány ill. romát akit tudok becsülni - de azért legszívesebben eltörném a kezüket! minde a kettőt!
January 5th, 2007 at 6:17 pm
a “példányosítás” nélküli utálata egy embertípusnak: szerintem ez a rasszizmus
.NET nyelven: ha utálod egy osztály statikus részeit akkor .NET-rasszista vagy :-)
az pedig bizonyított tény, hogy a rasszok között komoly különbségek vannak: fehérek jól úsznak, feketék jól sprintelnek
átlag IQ-ban is szignifikáns különbségek vannak, kultúrafüggetlen IQ-tesztekkel igazolták, de részleteket inkább nem írok :-)